Megbízható, zavartalan közösségi közlekedési szolgáltatást biztosít a BKK a vészhelyzet idején is

A járványveszélyhez kapcsolódóan jelentkező extra költségek és a hirtelen jelentős mértékűvé vált menetdíjbevétel-kiesés ellenére sincs ok aggodalomra a Budapesti Közlekedési Központ működésével és finanszírozásával kapcsolatban.

A járványhelyzet egy korábban ismeretlen kihívást, illetve fokozott helytállást kívánó körülményeket teremtett a Budapesti Közlekedési Központ számára is, melyet azonban ? intézkedések sorával ? sikerült az utazóközönség számára is megnyugtatóan rendezni. Április 6-tól, hétfőtől újra a járványhelyzethez igazodó, tanszüneti menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok Budapesten.

A járványveszélyhez kapcsolódó intézkedések miatt 80-90 százalékkal esett az utasszám, ezáltal a menetdíjbevételek is jelentős mértékben csökkentek az elmúlt időszakban. A társaságcsoportnál ráadásul extra költségek is jelentkeztek a fokozott takarítás, a nagyobb mennyiségű tisztítószer és a védőfelszerelések beszerzése miatt. Az említett tényezők arra késztetik a BKK vezetését, hogy a 2020-as üzleti tervet újragondolja. Az újonnan jelentkezett igények szerint kialakított üzleti tervet aztán a vállalatcsoport Igazgatósága és a Fővárosi Önkormányzat is véleményezni fogja. Az üzleti terv véglegesítése után pedig van lehetőség arra, hogy a BKK a Fővárosi Önkormányzattal és a központi költségvetési szervekkel együtt a középtávú finanszírozásról is egyeztessen.

?A BKK működése jelenleg is stabil? ? állítja a BKK vezérigazgatója. Dr. Varga Ivett hozzátette: ?A társaságcsoport a saját bevételeken túl a fővárostól, a 2020. évi költségvetése alapján, 105 milliárd forint összegű támogatást kap. Ehhez a forráshoz a BKK a mindenkori pénzügyi helyzetéhez mérten fér hozzá, tehát a támogatás a bankszámlaegyenleg alapján felhasználható a kifizetéseinkhez. A szerződéseink jelenleg megfelelő finanszírozást biztosítanak a társaságcsoport számára, a jelenlegi rendkívüli helyzetben is.?

A társaságcsoport a bérköltségét (bérek, juttatások, járulékok) akár a saját forrásaiból is sokszorosan ki tudja fizetni. A BKK a beszerzéseken és saját kiadásain kíván pénzt spórolni, nem pedig a dolgozókon. A vállalat vezetése bízik abban, hogy a Kormány hathatós intézkedéseket hoz majd annak érdekében, hogy az országban mindenki megőrizhesse a munkahelyét és a Fővárosi Önkormányzat is biztosíthassa a közösségi közlekedés folyamatosságát.

Budapest, 2020. április 6.

Budapesti Közlekedési Központ

 



[eredeti cikk]

Leave a Comment

Your email address will not be published.