A 2020. augusztus 20-23. közötti hosszú hétvége első három napján az M3-as metró Újpest és a Nagyvárad tér között közlekedik, a metrópótló busz Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között jár, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomás környéke pedig az M30-as állomáspótló busszal érhető el. Augusztus 23-án a metróval hétvégi közlekedési rendje szerint Újpest-központ és a Lehel tér között lehet utazni, a metrópótló buszok a Lehel tér és Kőbánya-Kispest között járnak. Augusztus 20-án az ünnepi, 21-én és 22-én a szombati, 23-án a vasárnapi menetrend szerint indulnak a fővárosi járatok.

Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án idén a járványügyi védekezés miatt elmaradnak a megszokott állami ünnepi programok, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is. Az egyetlen kivétel a Kossuth Lajos téri tisztavatás lesz, amelyhez kapcsolódóan augusztus 19-én, szerdán 12 órától 20-án, csütörtökön 16 óráig a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Haller utca / Soroksári út és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között közlekedik. A Szent István körút felé a 15-ös vagy a 115-ös busszal érdemes továbbutazni.

Augusztus 20-án délután 17 órától ünnepi szentmisét tartanak a Szent István Bazilikában, ezért 13 és 20 óra között lezárják a forgalom elől a Bajcsy-Zsilinszky út szélső forgalmi sávjait a bazilika környékén. A forgalomkorlátozás miatt a 9-es busz, valamint a 72-es és a 73-as trolibusz ebben az időszakban egyik irányban sem áll meg a Szent István Bazilika megállóhelyen.

Az M3-as metró közlekedése a hosszú hétvégén

Az M3-as metró augusztus 20-án, 21-én és 22-én Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik. Ezen a három napon az M3-as pótlóbusz Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között jár, a lezárt Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomás környéke pedig az M30-as állomáspótló busszal érhető el.

Az M3-as metró augusztus 23-án megszokott hétvégi rendje szerint Újpest-központ és a Lehel tér között közlekedik, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között az M3-as metrópótló busszal lehet utazni.

Melyik menetrendet kell figyelni a hosszú hétvége egyes napjain?

A fővárosi közösségi közlekedési járatok

  • augusztus 20-án az ünnepnapi menetrendjük szerint,
  • augusztus 21-én a szombati menetrendjük szerint,
  • augusztus 22-én a szombati menetrendjük szerint,
  • augusztus 23-án a vasárnapi menetrendjük szerint indulnak.

A BKK javasolja, hogy a hosszú hétvégén is a BKK FUTÁR alkalmazással tervezzék utazásukat, amely valós idejű járatinformációk alapján az optimális útvonalat ajánlja fel úti céljuk eléréséhez.

Budapest, 2020. augusztus 19.
Budapesti Közlekedési Központ



[eredeti cikk]

Leave a Comment

Your email address will not be published.