Az M3-as metró déli szakaszának rekonstrukciójával párhuzamosan 2020 tavaszán elkezdődik a belvárosi szakaszon is az állomások felújítása: március 9-től lezárják a Ferenciek tere és az Arany János utca metróállomást. Ettől a naptól az M3-as metró hétköznapokon továbbra is Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik, azonban az Arany János utca és a Ferenciek tere állomáson megállás nélkül áthalad. A két lezárt állomás környéke a sűrű követésű belvárosi felszíni járatokkal, ? ajánlottan a megszokottnál gyakrabban induló 2-es villamossal, a kiskörúti járatokkal és a Rákóczi úti autóbuszokkal ? továbbra is elérhető marad. A Ferenciek tere lezárásával a Buda felől érkezőknek, illetve a Buda felé továbbutazóknak a BKK új utazási irányokat ajánl, többek között a megszokottnál sűrűbben induló M4-es és az M2-es metrót. Az Arany János utca metróállomás lezárásához kapcsolódóan a 72-es és a 73-as trolibusz útvonalát a Deák Ferenc térig hosszabbítják meg.

A Ferenciek tere és az Arany János utca állomáson nem áll meg az M3-as metró március 9-től, mert a két állomás felújításával elkezdődik a vonal belvárosi szakaszának rekonstrukciója. Ahogy a BKK korábban közölte, a Nagyvárad tér és Lehel tér közötti középső szakasz teljes lezárására csak a déli szakasz átadása után, várhatóan ősszel kerül sor, addig azonban már lezárva marad a Ferenciek tere és az Arany János utca állomás is.

A metrórekonstrukcióval kapcsolatban minden információ megtalálható a BKK és a BKV felújítással foglalkozó oldalain: a forgalmi változások és a térképek elérhetők a www.bkk.hu/m3felujitas címen, projektinformációkért, hírekért, érdekességekért pedig, kérjük, keressék fel a www.m3felujitas.hu oldalt.

A Ferenciek tere és környékének közlekedése

A Ferenciek tere és környéke elérését továbbra is biztosítja a felszíni kötöttpályás közösségi közlekedési hálózat ? a megszokottnál sűrűbben induló 2-es villamos a Duna-parton, illetve a 47-es és a 49-es villamos az Astoriánál ?, továbbá a Kossuth Lajos utca?Erzsébet híd útvonalon rendkívül sűrűn közlekedő buszjáratok. A Hegyalja úti, az Attila úti és a dél-budai autóbuszokról a 2-es villamos a Március 15. téren átszállva érhető el. A kényelmes utazás érdekében mind a kiskörúti villamosok, mind a Rákóczi úti buszjáratok rendelkeznek szükség esetén forgalomba állítható tartalék járművekkel.

A BKK a Ferenciek tere metróállomás lezárása miatt javasolja, hogy a Buda felől, vagy Buda felé utazók a Deák Ferenc tér, a Kálván tér vagy az Astoria csomópontban történő átszállással tervezzék utazásukat az M2-es, az M4-es metróval, vagy a Rákóczi úton közlekedő buszokkal.

A lezárt állomás környéke elérhető továbbá

  • a 15-ös és 115-ös autóbusszal a Kálvin térről;
  • a szomszédos metróállomásoktól gyalogosan: a Kálvin térről 6-8 perces, az Astoriától 4-5 perces, a Deák Ferenc térről és a Vörösmarty térről pedig egyaránt 8-10 perces sétával,
  • biciklivel a forgalomcsillapított, mindkét irányba biztonságosan kerékpározható Kecskeméti utcán és a Petőfi Sándor utcán keresztül;
  • továbbá MOL Bubi közbringával: a Ferenciek tere és a szomszédos megállók környékén is található gyűjtőállomás. A többi közlekedési móddal kiválóan kombinálható közbringarendszer igénybevételével, használatával kapcsolatos információk a hu oldalon érhetők el.

Az Arany János utca és környékének közlekedése

Az Arany János utca metróállomás lezárásával egyidőben ? már március 7-től, szombattól ? a Deák Ferenc térig meghosszabbítják a 72-es és a 73-as trolibusz útvonalát, segítve így nem csak a Nyugati pályaudvar, hanem a Deák Ferenc tér felől is a lezárt metróállomás környékének megközelítését. A környezetbarát trolibuszok az Arany János utca és a Deák Ferenc tér között felsővezeték használata nélkül közlekednek.

A környék elérhető továbbá

  • a 9-es autóbusszal a Deák Ferenc tér és a Nyugati pályaudvar felől egyaránt;
  • a szomszédos metróállomásoktól gyalogosan: a Deák Ferenc térről 7-8 perces, a Kossuth Lajos térről és a Nyugati pályaudvartól egyaránt 11-13 perces, Bajcsy Zsilinszky út felől pedig 5 perces sétával;
  • biciklivel a Bajcsy-Zsilinszky úton húzódó kerékpárúton;
  • továbbá MOL Bubi közbringával: az Arany János utca és a szomszédos megállók környékén is található gyűjtőállomás. A többi közlekedési móddal kiválóan kombinálható közbringarendszer igénybevételével, használatával kapcsolatos információk a hu oldalon érhetők el.

Nem szükséges új jegyet érvényesíteni

A lezárt metróállomások környékére utazók a metrón kezelt jegyekkel igénybe vehetik a Kálvin tér és a Nyugati pályaudvar között közlekedő felszíni járatokat, továbbá az Astoria és a Ferenciek tere közötti autóbuszokat.

Az M3-as metró közlekedési rendje

Az M3-as metró hétvégén továbbra is a Lehel tér és Újpest-központ között közlekedik, a kimaradó szakaszon az M3-as pótlóbusszal lehet utazni, amely a Ferenciek terét nem érinti. A 72-es trolibusz változatlanul az Orczy térig közlekedik.

Utazásuk megtervezéséhez érdemes a BKK FUTÁR alkalmazást használni, amely valós idejű járatinformációk alapján mindig ? így az Arany János utca és a Ferenciek tere állomás lezárása idején is ? az optimális útvonalat ajánlja fel úti céljuk megközelítéséhez.

Az M3-as metró középső szakaszának felújításáról

A metrófelújítás legnehezebb része még hátravan: a metróvonal középső szakaszához tartozó mélyvezetésű állomások (Nyugati pályaudvar?Semmelweis Klinikák) korszerűsítése. A belvárosi rész a legrégebben épült szakasz, ami szerkezetében és kialakításában is különbözik az északi és déli vonalszakasztól.

A középső szakasz felújítására vonatkozó kiviteli szerződés megkötését hosszas tárgyalás előzte meg, a rekonstrukció legösszetettebb feladatainak megvalósítása érdekében pedig egy olyan műszaki javaslatot fogadtak el a partnerek, amely keretében két-két állomás korszerűsítése már a teljes szakasz lezárása előtt elkezdődik.

A rekonstrukciós munkálatok fokozottabb terhelést jelentenek az utasok közlekedésére és a belváros gépjárműforgalmára is, ezért a várható kellemetlenségek miatt az érintettek türelmét, megértését, és együttműködését kérjük!

Budapest, 2020. február 24.

Budapesti Közlekedési Központ

BKV Zrt.



[eredeti cikk]

Leave a Comment

Your email address will not be published.