Az Arany János utca és a Ferenciek tere állomás lezárásával folytatódik az M3-as metró felújítása tavasztól

Az M3-as metró rekonstrukciója az északi szakasz felújítását követően jelenleg a déli részen zajlik. Ez a tervek szerint idén őszre véget ér, így Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között is teljesen felújított, korszerű állomásokon keresztül lehet majd utazni. A déli vonalrész átadása után, várhatóan az ősszel indul a középső szakasz felújítása: ekkor a Nagyvárad tér és a Lehel tér között zárják le a metróvonalat a forgalom elől. Azonban már ezt megelőzően elkezdődik négy megálló rekonstrukciója: az Arany János utca és a Ferenciek tere állomáson márciustól, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomáson pedig júliustól az őszi teljes lezárásig megállás nélkül haladnak át a szerelvények.

Az egyes változásokhoz kapcsolódóan a BKK és a BKV Zrt. részletes tájékoztatást ad majd, kitérve az ajánlott útvonalakra és átszállási pontokra is.

A metrópótlással kapcsolatban minden fontos információ elérhető a www.bkk.hu/m3felujitas címen a ?Forgalmi információk? és az ?Interaktív térkép? menüpont alatt.

Budapest, 2020. január 30.

Budapesti Közlekedési Központ

BKV Zrt.



[eredeti cikk]

Leave a Comment

Your email address will not be published.